Hagyományos első Mosóporos fejezet

A Hagyományos Mosópor igaz története

Egyszer volt, hol nem volt volt egyszer a mesebeli szegény fiú aki annyira még sem volt szegény mert ötlete volt tengernyi, mint gabonatárolóban a tengeri. Valahogy így kezdődött az a mesebelinek sem nevezhető történet aminek köszönhetően 1994-ben ez a fiatalember úgy döntött, megváltja a világot. A világ megváltásához volt elég esze és volt hozzá elég ötlete így aztán másra sem volt szüksége mint egy jól kiagyalt tervre. Teltek múltak a napok és a terv formálódott. A nap sütött az ötlet lassan megsült a napon, fényesen körvonalazódott az, hogy bizony pénz nélkül kell pénzé tenni azt amit kitalált. Fényesebben nem is láthatta volna főhősünk mint a napot, végül is a sikerhez nem pénz kell hanem kitartás, pénzből meg bárki csinálhat pénzt – és gondolatait, tettek követték.

Addig szidták a Hagyományos Mosópor terméket, hogy életre hívták

1994. nyarán az ötletek rengetegében a napi teendők végzése során megcsillant egy lehetőség: a mosógépen volt számos mosnivaló és közben szólt a TV, mosópor reklámot sugároztak. A Tisza parti legénynek ismerős volt a mosópor, főleg a Tisza Menti Vegyiművekben gyártott Tomi mosópor, de az ott a reklámban valami új féle volt. Olyanokról szólt a TV, hogy a fékezett habzású mosópor, illatos és könnyebben lehet tőle vasalni meg hát ez az új mosópor mennyivel jobb mint a Hagyományos Mosópor.  Hősünk elgondolkodott – mi az a Hagyományos Mosópor, valami régi termék?
Vagy lehet a Henkel és Procter a két nagy gyártó már ismeri ezt a márkát?

Legényünk másnap útra kelt és vonatra szállt, meg sem állt a vadon rengetegig, nagy Budapest Védjegyoltalmi hivataláig. Jó időt fogott ki, meg pont ott is voltak az illetékesek, így rövidke keresés után igen csak megörült a ténynek, hogy bizony Magyarországon nincsen Hagyományos Mosópor néven bejegyzett védjegy, így azok a fránya Multi cégek a maguk kiművelt és mesteri Mosópor termékei bizony: egy ismeretlen terméket akarnak színlelten legyőzni a reklámban. Nevezetesen ezt a Hagyományos Mosópor néven elhíresített terméket.

A nagyon ronda sárga az feltűnő? 

Nagy gondolat ütött szöget hősünk fejébe és mivel adott volt akkori vállalkozásában egy Arany Laci nevű, jólelkű és tisztességes fiatal ember, hát megkérte: legyen a segítségére és alkosson meg egy olyan terméket ami nincs, de ha bárki meglátná elhihesse róla, hogy bizony az már van.

Ez volt az a pillanat amikor a legény, rávette barátját, hogy tegyék termékké azt a fránya Hagyományos Mosóport és a szemnek látható formában megmutassák ország-világnak ezt a szegény, multik által elpüfölt “hagyományos”-t.

Teltek a napok és azon törték a fejüket, hogyan lehetne szinte ingyen megoldani egy mosópor reklámozását, a nélkül, hogy azért bárki százezreket kérhetne vagy azért ami még nincs, százezreket kelljen fizetni. A cél az volt, hogy létrejöjjön egy doboz termék, mint ami úgy néz ki mint ha már létezne, de legyen olyan ronda és szemet bántó, hogy azt ha bárki meglátja, rögtön kiverje a szemét annak rondasága. Az életben úgy is két dolgot megnéznek az emberek: a vagy nagyon szépet vagy a nagyon rondát, hát hősünk a rondára tette le a voksát. Az már az életből ismert volt számára, a szegény olyan mint a csúnya: van belőle elég, még is megnézik az emberek a nagyon csúnyát is. Talán akkor nagyon olcsón alkotni kellene egy csúnya mosóport is – szólt a fejében a nagy ötlet harangja.

A szegény olyan mint a csúnya: van belőle elég.

Hagyományos Mosópor 1994. augusztus.

A Hagyományos Mosópor termék első doboz ötlete 1994. augusztus hónapban.

A kép kellően jól mutatja azt az 1994. nyári ötletet, ahol hősünk a terméket megalkotó Petrásovits Zoltán  – mert hát minden történetnek van hőse és ez esetben így hívják a hőst – megalkotta az első Hagyományos Mosópor termék arculatot Arany László, fiatal villamos mérnök barátjával. A fiatal mérnök, grafikusi vénájának köszönhetően, meg néhány órás Corel Draw munkát hozzá számítva, kialakult az első és a célnak megfelelő, igen ronda termék a Hagyományos Mosópor arculata. Olyan csúnya volt, hogy már első látásra kiverhette a dobozra pillantók szemét. Hurrá – szóltak egymáshoz Zoltán és László, most már van kit szidalmazni a Multi Mosópor gyártóknak. Már csak ember kell aki pénzt ad hozzá és képes arra, hogy megtámogassa az ötletet, ha már pénz nem volt hozzá, akkor pénzzel és ha szerencséjük van, még a hírnevével is.

A Hagyományos Mosópor gyártója

Igen ám de ha már lesz pénz mert megküzdenek az élő sárkánnyal is érte, ki lesz az aki a terméket legyártja, lévén a piacon a kutya nem akadt a legyártásra. Elsőként felütötték az akkoriban kezdetleges Internet adta keresők fedelét és bizony ontotta kifelé a kapcsolati adatokat, köztük Ladányi Kálmán és Rent Kft néven ismert cége nevét Kecskemétről. Akkoriban mit volt mit tenni, a posta volt a hírvivő: hősünk ezért írt levelet mindenkinek aki számításba jött többek között Ladányi Kálmánnak is Kecskemétre.

Az idő már az év vége felé járt 1994. novembert írunk.

Ez a szép várakozással telt idő elegendő volt a pénzügyileg értékesnek látszó emberek listájának előállítására, azokéra, akikben potenciálisan legalább a lehetőség szikrája megcsillant hőseink fejében.

Számos ember került a terítékre, hogy az ötletet kivitelezzék közösen. Számos ember és mind olyan, akinek volt marketingben már botránya, ismeri az átütő erőt ha jól meg ha rosszul sül el a marketing. Többek között Prinz Gábor ex- posta bank vezér is szerepelt a listán, köztük Klapka György aki akkoriban igazán arról volt ismert, hogy a Magyar Rendőrség hajkurászta a Klapka Gmbh nevű cégével kapcsolatos adó és járulékai ügyében ellene indított ügyekkel és az által a Rendőrségnek adományozott gépjárművek, jogosulatlan reklámja miatt.

A hetek közben teltek és a csoda megtörtént: 1994. december 16-án levelet hozott hősünknek a Posta, benne Ladányi Kálmán kézzel írott levele  –  mosópor gyártási tervként – kalkulált árakkal és a költségekkel együtt.


Egy zöld boríték a Rent Kft feladóval és a pecsétje: 94.12.16. 12 óra.

Ez az a pont ami a történet hitelességének megadja az igazság szikráját és kiveszi a hazugságra tátva maradt szájú félremesélő történetének élét.

Van ugyebár minden mesében olyan aki belekeveredik a történetbe,  mint itt is van olyan aki már évekkel később úgy adta elő a kezdeti lépéseket Klapka halálán markertingelve Yotube csatornáját, hogy  a barátjával megosztott valamit még 1995 -ben aki ezen fellelkesedett és másnap fel is hívta Klapkát az ötlettel.

Amikor a videóval szembesítettem Zoltánt, egy jót nevetett és láthatóan várta a kérdésemet,  mert néhány perc múlva egy biztonsági táska tartalmából elővett egy zöld borítékot, egy fél tucat papírral vegyítve és megkérdezte mit látok azon a pecséten.  A szemüvegemet elő kellett venni bevallom, de aztán kivehetően a boríték pecsétje 1994. 12.16. 12 óra dátummal volt ellátva.

Láttam Zoltán arcán, hogy most megint valami olyan derül ki amire persze maga a kérkedő sem számított. Látod a borítékon azt, hogy Rent kft?

Persze, hogy ne látnám – válaszoltam. Az a cég név azért fontos, mert Ő már 1994. novemberében meg volt a kapcsolatok között akivel a Mosópor gyártás ügyében a tervek szerint tárgyaltam – szólt Zoltán és elővett egy A/4-es papírt, tele írva nevekkel és számokkal.  Oda adom ezt is tényként, bátran tedd hozzá a dokumentumokhoz – mondta, láthatóan sok név és szám van rajta, köztük Ladányi Kálmán neve és telefonszáma és Klapka neve és telefonszáma is, mások elérhetőségével együtt.

Az első tárgyaláson valóban jelen volt velem egy akkor barátnak hitt embertársam mint kísérő. Azt követően sem a cégben sem a munkában nem vett részt a Hagyományos Mosópor terméket illetően – mondta Zoltán.  Igaz az ötlet elmesélésekor próbált kellően együttműködőnek mutatkozni, talán ezért is akart jelen lenni az első Klapka féle megbeszélésen.

Maradva még is a célnál és az első iránynál, hősünk a gyártó megléte után elkezdte felhívni az általa prominensnek vélt lehetőségeket, ahonnan várva vártan egy időpontot remélt a termék bemutatására és ötlete elővezetésére.

Sokan lettek felhívva: az akkori Postabank vezér, Palotás János a sikeres vállalkozó és akkori titkársága, valamint Klapka György is aki tíz-egynéhány nappal későbbre  adott időpontot hősünknek.  Ahogyan ez látszik a listában melyet készítettünk – vette át a szót Zoltán, minden percünket megterveztük előre Arany Lacival. A papíron az Ő és az én kezem írása látható – mondta Zoltán. Klapka titkársága az első hívásra még 1994. decemberében nem fogadta a hívást, később 1995. januárjában már sikeresen kaptunk időpontot,

Úgy gondoltuk üres kézzel nem mehetünk Klapka elé ezért egy hétköznapi mosóporos dobozt fogtunk és rávettük magunkat Arany Lacival, hogy egy komplett designt tervezünk amiben a Hagyományos Mosópor első dobozát
1994. augusztusában megalkottuk és amit 1995. januárjában az akkor Copy General néven ismert nyomtatással foglalkozó cégnél A/3 méretben ki is nyomtattunk. Mai napig a birtokomban van ez az első doboz terv. Erről a Hagyományos Mosópor doboz tervről beszéltem korábban. Jól látható ha visszanézzük a képet, én már akkor is Hagyományos Mosópor kft ként neveztem el az ötletet. Így, ezzel a fejemben indultam el Klapkához az ötlettel.

Klapka és a nagy első találkozás 

Így történhetett meg, hogy a Hagyományos Mosópor ötletével Petrásovits Zoltán 1995. január 16-án hétfőn 9.30-kor felkereste személyesen – akkori barátjával Józseffel – Klapka Györgyöt és átadott egy spirál fűzött kis okfejtést, a Hagyományos Mosópor marketing ötlete címmel.  A találkozó igen teátrálisra sikeredett: Klapka a lakásául és irodájául szolgáló Normafa úton lévő telkén fogadta hőseinket. A földszinten Mária nevű asszisztense várta őket és kísérte fel az emeletre mindkettőjüket, Klapka tárgyaló irodájába.

Klapka az asztalnál ült, háttal a fénynek, olyan volt mint Don Corleone a Keresztapa című filmben. Milyen érdekes, hogy az első benyomásnak mekkora szerepe van, valahogy így fogalmazta meg Zoltán utólag azt, amit akkor látott és érzékelt Klapkával kapcsolatban. Az embernek hallgatni kell az ösztöneire -mondja, mert amit akkor érzett 1995. januárjában az hideg, gonosz, sumák és aljas ember képe volt. Klapka határozottan beszélt és üdvözölte őket. Határozottsága mögött az a lehengerlő habitus is ott volt amivel egy akkor hatvanas éveiben járó idős ember, rutinosan terelgeti a fiatalt, az akkor még 28. éves – Zoltánt.

A beszélgetés inkább egy kihallgatáshoz volt hasonló. Klapka erőszakosan kérdezett, majd behízelgően konstatált és végül örömmel fogadta az ötletről szóló javaslatokat, főleg mert Zoltán elmondta, hogy már az indulás előtt elkészült cégnév terve a Hagyományos Mosópor kft nevet viselné. Azt a nevet ami a Klapkának elsőként átadott, Hagyományos Mosópor termék doboz ötletén is már szerepelt.  Klapkának nem tetszett a sima doboz, közölte az nem elég izgalmas bár sárga és ronda mire Zoltán azt mondta, hogy van egy vázlatuk hullámokkal a dobozon  ami vízre emlékeztet, még is az a mosáshoz hasonlító érzést sugallja. Ez volt az a pont amikor a Klapka gondolkozni kezdett.

Elhallgatott és várt, láthatóan a hatás szünet alatt kereste a gondolatait, vagy már lehet akkor a tenyerét vakarta a sok bevétel lehetőségével.  Egy biztos, kívülről úgy tűnhetett, hogy egy megfontolt üzletember benyomását akarja kelteni, mi tagadás, megették a fiatalok mind ketten ezt a mesterkélt viselkedés művet.  A csendet követően persze rögtön erőt vett magához Klapka és azt mondta, hogy neki  kilométeres sorban jönnek az emberek, miért pont ezzel az ötlettel kezdjen el foglalkozni.  Meg hát – kezdte kimérten, ki a fene gyártaná ezt a terméket, ha a piacon nincs is csak a Bioponos cég aki talán ilyet tudna gyártani. Látszott, úgy tesz mint aki tudja és érti a témát pedig egyértelműen a közelében sem volt a gyakorlatnak. Soha életében nem gyártott mosóport előtte ez kiderült abból ami a szeméből látszott és ami a szavaiból kihallatszott.

Mi lenne ha lenne egy dobozos mosópor gyártó cég még is aki ezt meg tudná oldani – szakította félbe a csendet Zoltán. Na ne mondja, maga most ugye viccel. Mitől gondolja, hogy jobban jár az esze mint nekem – mondta erőszakosan Klapka. Gondoltam úgy jövök magához – válaszolt Zoltán megszeppenve, hogy felkészülök, ha nem zavarja elmondom mit találtam. Klapka felhúzta szemöldökét és értetlenségének látszatát sem leplezve csak oda vágta:na mondja- érezhetően foga között elmorzsolva és elnyújtva a szót, mint aki rá akar köpni a másikra, mint aki egy pondróra akar lépni, olyan stílusban. Az egész úgy nézett ki, hogy a két fiatal ült az asztalnál, Klapka meg mint valami kényszerítésre készülő medve a fejük felé sziszegve várta a választ, de nem sokáig várhatott, mert  Zoltán megszólalt.

Nézze Klapka úr  – én felvettem a kapcsolatot egy kecskeméti céggel ahol képesek mosóport dobozba tölteni. Na ne vicceljen már és a dobozt is legyártják magának? – szóét Klapka.  Meg honnan gondolja, hogy az a recept amit bele tesznek a mosóporos dobozba az jó? – vonta kérdőre Zoltánt.

Onnan kérem, hogy a doboz gyártó gépeiket meg is tekintettem már Kecskeméten és láttam, hogyan töltik a félkilógrammos mosóport dobozokba.  Nagy hatásszünetű csend következett, olyan teátrális, végül is egy balettművész még is  részben színész is, Klapka meg maga volt  a nagy színpadi premier  fellépés. Hirtelen olyan kedvesre váltott, mint akik évek óta most találkoznak újra.  Gyakorlatilag néhány perc alatt előkerült a Klapkai siker anekdota, az élet nagy történetei és megoldás képessége az élet minden területének. Néhány perc a legendárium tárházának rövid szösszenetével, úgy tűnt képes oldani az első találkozó amúgy is kínosra sikeredett feszengését.

Tetszik az ötlet, majd jól megoldjuk – szólt ekkor Klapka és a közben megérkező titkárnőjének oda biggyesztette: Marika írja be a Zoltánt jövőhétre egy több órás beszélgetésre.

Végül is elértük amiért mentünk -mondta Zoltán, a Hagyományos Mosópor megtette az első igazán apró lépést a piaci népszerűség kapuja felé. Bár csak akkor tudtam volna, hogyan alakul később az egész történet, emberekkel, Klapkástól és számos más eseményestől – akkor biztos nem vágok bele, mondta lezárásként Zoltán – és látszott, az arcán, régi, fájdalmas emlékek barázdái rajzolódtak ki.